Jogosítvány a jövőhöz
A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 18-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú (beleértve traktor, trolibusz és villamos) gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.
Aktuális pályázat
Pályázhatnak: 18-25 év közötti, hátrányos anyagi körülmények között nevelkedő, általános-, közép- vagy szakiskolai végzettséggel rendelkező fiatalok.
Figyelem!
- D/DE kategóriás jogosítvány megszerzéséhez a korhatár:
minimum 21 év.
A pályázat benyújtható: 2024. november 27. – 2025. január 27. között
Zsűri
Az alapítvány elnöke, újságíró, a Magyar Távirati Iroda erdélyi tudósítója. A Temesvári Tudományegyetemen szerzett fizikusi-, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen rádiós újságírói oklevelet, a temesvári forradalom idején letartóztatták. Újságírói karrierjét 1990-ben a Romániai Magyar Szónál kezdte, majd a Szabad Európa Rádió magyar adásának romániai tudósítója, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője, és a Krónika napilap vezető szerkesztője volt. A történelmi valóság szolgálatában végzett újságírói munkásságáért díjazta a Temesvári Forradalom Emlékezete Egyesület, az év legjobb riportjáért pedig 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Mikor kicsi voltam, magyar voltam című riportkötete 202-ben jelent meg.
Újságíró és egyetemi tanár újságírás szakon. A Szabad Európa Rádiónál, illetve a 22 hetilap, Expres, Timișoara és Ziua folyóiratoknál volt szerkesztő, valamint kiadói igazgató. A Román Televízió Temesvári Stúdióját vezette hat évig. Televíziós filmjeit számos országos és nemzetközi díjjal ismerték el. A többszáz újságcikken, rádió- és tévéadáson kívül, amelyek egy aktív sajtószakember életének részét képezik, számos könyvet publikált: A körzeti televízió Romániában, Újságírók és szóvivők kommunikációs kézikönyve, Crypto üzenete, Tanulj meg győzni, Media culpa, Közelmúlt a médiában, Határsértők, A kába idők megszüntetése. A Budapesti Román Kulturális Intézet (ICR) igazgatója volt, és az EUNIC-Hungary elnöke. 2005-ben a Román Akadémia Kulturális Díjával tüntették ki, 2012-ben pedig kultúraközvetítő tevékenységéért az Emberi erőforrások minisztere a Miniszter Elismerő Oklevelét adományozta neki. A Romániai Írószövetség tagja.
Kommunikációs szakember, több mint húsz év munkatapasztalattal a média, a közigazgatási és politikai kommunikáció és az üzleti kommunikáció területén. Független vállalkozóként tulajdonosa és ügyvezetője a budapesti székhelyű Salt Communications, Képmás 2002 Kiadó és Képmás Online KFT vállalkozásoknak. Tanácsadóként dolgozott a Miniszterelnökségen, a Magyar Olimpiai Bizottságban és a Magyar Turisztikai Ügynökségnél. Aktív tagja több civil szervezetnek, így a Média a Családért Alapítványnak, a Magyar Vízimentésért Alapítványnak, az Associata Carola Egyesületnek. Leányvár község független alpolgármestere.
Az FGSZ Zrt. Elnök-vezérigazgatója. Energetikai szakember, több mint 15 éves nagyvállalati és nemzetközi tapasztalattal. 2019. februárja óta az FGSZ Zrt. Elnök-vezérigazgatója. Ezt megelőzően üzleti, politikai kommunikációs, valamint kulturális területen szerzett munkatapasztalatot – így többek között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumán kabinetfőnök, továbbá a Művészetek Palotája építéséért felelős miniszteri biztos. A budapesti székhelyű SEED Üzleti Iskola Kuratóriumának elnöke, valamint tagja a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont Tanácsadói Testületének. 2015. óta tölti be a WPC Magyar Nemzeti Bizottságának elnöki tisztét, valamint 2011-től az Európai Gyáriparosok Kerekasztalának (ERT) társult tagja.