A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány hetedik alkalommal hirdeti meg a Jogosítvány a jövőhöz programot hátrányos körülmények között élő fiatalok számára 

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány hetedik alkalommal hirdeti meg a Jogosítvány a jövőhöz programot hátrányos körülmények között élő fiatalok számára 

  •      A program keretében kifizetik a sofőriskola költségeit nehéz anyagi körülmények között élő fiataloknak 
  •      A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. január 21.

2021. november 25., KOLOZSVÁR – A Jogosítvány a jövőhöz programban a gépjárművezetői engedély megszerzésének költségeire pályázhatnak hátrányos anyagi körülmények között élő fiatalok, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a jogosítvány, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak. A programot hetedik alkalommal hirdette meg A Közösségért Alapítvány a MOL Románia anyagi támogatásával. A hátrányos anyagi körülmények között nevelkedő fiatalok 2022. január 21-ig nyújthatják be pályázataikat.

A Jogosítvány a jövőhöz programban 18-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is.

„A hátrányos körülmények között nevelkedő fiataloknak nagy kihívást jelenthet a munkaerőpiacon való elhelyezkedés. A Jogosítvány a jövőhöz program biztosítja az anyagi hátteret egy alapképzés megszerzéséhez, amely sok fiatal számára jelentheti az első lépést szakmai pályafutása megalapozásához. Ahogyan azt korábban is hangsúlyoztuk, a MOL Románia továbbra is a közösségek elkötelezett partnere marad, jelen vagyunk ott, ahol szükség van ránk” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.


A program hetedik kiírásának meghirdetésére online került sor. Az eseményen hét olyan fiatal osztotta meg a programmal és a jogosítvány megszerzésével kapcsolatos tapasztalatait, és számolt be gépkocsivezetőként szerzett élményeiről, akik a korábbi kiírásokban támogatást nyertek.

„Második nekifutásra sikerült a gyakorlati vizsgám. Az első, sikertelen próbálkozás után jobban rákészültem, az oktatóm is nagyon mellém állt, és így hatékonyan tudtam tanulni. Bizalommal ajánlom ezt a programot a hozzám hasonló, rászoruló fiataloknak” – nyilatkozta Nyiri Alexandra, a 2020-as kiírás egyik kedvezményezettje.

A program eddigi hat kiírásában összesen 116 fiatalnak sikerült befejeznie tanulmányait: 96-nak sikerült megszereznie a B kategóriás hajtási engedélyt, 17-nek a C-t, egynek B kategóriás jogosítványt átalakított járműre, egynek B96-ra (járműszerelvény vezetésére alkalmas engedély: B kategóriájú gépkocsihoz kapcsolt nehéz pótkocsi, melyek össztömege nem haladja meg a 4.250 kg-t), egy fiatal pedig mezőgazdasági vontatóra, traktorra, szerzett jogosítványt. 33 fiatal tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül. 

„Az elmúlt hat év tapasztalata azt mutatja, hogy a fiatalokat segítő mentoroknak óriási szerepe van a felkészülés és tanulás folyamatában. Hasonlóképpen azt látjuk, hogy azok a fiatalok, akik egy intézmény vagy civil szervezet támogatását élvezik, nagyobb eséllyel tesznek sikeres vizsgát. A pályázó számára előnyt jelent, ha fel tud mutatni egy olyan munkáltatói igazolást, amely tanúsítja a jogosítvány szükségességét egy munkahely betöltéséhez. Az is előnyt képez, ha a pályázót egy civil szervezet vagy egy intézmény támogatja, és egyben igazolja a pályázó rászorultságát. A pályázási időszak két hónapja alatt folyamatos tájékoztatást biztosítunk minden érdeklődő számára. A pályázatokat postán vagy online lehet beadni” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található. 

A Jogosítvány a jövőhöz programról
A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 18-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú, beleértve traktor, trolibusz és villamos, gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.
A Jogosítvány a jövőhöz programot ötéves fennállása alatt két országos versenyen díjazták: 2018-ban a Civil Társadalom Gáláján, 2017-ben a Romanian CSR Awards-on.

A MOL Romániáról
A MOL Románia a MOL-csoport egyik leányvállalata, ugyanakkor Románia egyik legjelentősebb olajipari vállalata, 25 éves jelenléttel a hazai piacon. A MOL Románia gazdag termék- és szolgáltatás portfólióval rendelkezik az üzemanyag, kenőanyag, petrolkémiai termékek és bitumen forgalmazása területén. A vállalat 245 töltőállomást, 4 bukaresti MOL töltőállomáson pedig 4, elektromos jármű (e-jármű) töltésére alkalmas töltőt működtet, valamint két üzemanyagraktárt Mezőtelegden és Gyurgyevóban (Giurgiu), és egy LPG terminált Mezőtelegden. A mintegy 250 alkalmazottat foglalkoztató MOL Románia székhelye Kolozsváron van, emellett Bukarestben és Aradon is rendelkezik kihelyezett irodákkal. A MOL Románia volt az első olyan olajipari vállalat Romániában, amely hűségprogramot indított; a MOL MultiBonus program 2 alkalommal nyert első helyezést a QUDAL romániai hűségprogramokat rangsoroló piackutatásában. 2018-től kezdődően a MOL Románia része a 40 elektromos töltőállomás telepítését célzó NEXT-E projektnek. A MOL Románia aktív tagja a romániai közösségeknek egy olyan kiterjedt társadalmi felelősségvállalási platform révén, amely felöleli a Mentor, Gyermekgyógyító, Zöldövezet, Tehetségtámogató és a Jogosítvány a jövőhöz programokat. 

A MOL-csoportról
A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 26 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével, több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 80 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban. A csoport kiskereskedelmi hálózata több mint 2.000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 9 országában, amelyből 227 Romániában működik.

A Közösségért Alapítványról
A Közösségért Alapítvány non-profit szervezet, amelyet 2008-ban Kolozsváron hoztak létre azzal a céllal, hogy a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozhassanak és hozzájáruljanak egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány céljait kulturális, oktatási, társadalmi, szabadidős, közösségi és sporttevékenységek szervezésének az elősegítésével, tehetséges gyerekek és fiatalok támogatásával törekszik megvalósítani, de oda kíván figyelni a beteg fiatalokra és gyerekekre, valamint az őket segítő szervezetekre is.

Sajtókapcsolat

András Imre
Ügyvezető
A Közösségért Alapítvány
m.: 0755-045699 | @: office@pentrucomunitate.ro 

Felméri Erzsébet
CSR és PR koordinátor
MOL Románia
m: +40 730 230 861 | @: efelmeri@molromania.ro