A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány meghirdeti a hátrányos helyzetű fiataloknak szóló „Jogosítvány a jövőhöz!” program 9. kiírásának pályázati feltételeit


A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány meghirdeti a hátrányos helyzetű fiataloknak szóló „Jogosítvány a jövőhöz!” program 9. kiírásának pályázati feltételeit 

  •      Kilencedik alkalommal került meghirdetésre a Jogosítvány a jövőhöz program, amelynek keretében kifizetik a sofőriskola költségeit a nehéz körülmények között élő fiataloknak;
  •      A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. január 24. 
  •      A korábbi nyolc kiírásban 337 fiatal nyert támogatást különböző gépjárművezetői engedélyek megszerzéséhez;

2023. november 28., Kolozsvár – a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány ismét meghirdette a Jogosítvány a jövőhöz program 9. kiírását, amelyben hátrányos körülmények között élő fiatalok pályázhatnak a gépjárművezetői engedély megszerzésének költségeire. A programban olyan fiatalok részesülhetnek támogatásban, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a jogosítvány, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak.

A pályázatokat 2024. január 24-ig lehet benyújtani postai úton vagy online. Részletek a www.kozossegert.ro/hu/jogositvany honlapon találhatók.

A Jogosítvány a jövőhöz programban 18-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő romániai fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is.


„Ez a társadalmi felelősségvállalási program fontos eleme annak a szilárd partnerkapcsolat-rendszernek, amelyet a tevékenységünkkel érintett közösségekben alakítottunk ki. A Jogosítvány a jövőhöz program hasznos eszközt biztosít a hátrányos körülmények közül induló fiataloknak a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez és a mindennapi életben egyaránt. Nyolc éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy ez a támogatás hathatós segítséget jelenthet a pályaválasztásban olyan törekvő fiataloknak, akik nem rendelkeznek a szakosodáshoz szükséges anyagi feltételekkel. A gépjárművezetői engedély megszerzésével ezek a fiatalok meggyőződhetnek arról, hogy a munkaerőpiaci lehetőségek számunkra is elérhetőek, ez pedig hozzájárul szakmai és személyes kiteljesedésükhöz” – nyilatkozta Alexandra Moldovanu, a MOL Románia vállalati kommunikációs menedzsere. 

A 2015-ben indított „Jogosítvány a jövőhöz!”, a negyedik olyan hosszútávú társadalmi felelősségvállalási program, amelyet A Közösségért Alapítvány szervez a MOL Románia támogatásával. A program eddigi nyolc kiírásában összesen 169 fiatalnak sikerült befejeznie tanulmányait: 140-nek sikerült megszereznie a B kategóriás hajtási engedélyt, 26-nak a C-t, 3 fiatal megszerezte a pályaalkalmassági igazolványt, egy fogyatékkal élő hölgy B kategóriás jogosítványt szerzett átalakított járműre, egy pedig B96-ra vizsgázott sikerrel (járműszerelvény vezetésére alkalmas engedély: B kategóriájú gépkocsihoz kapcsolt nehéz pótkocsi, melyek össztömege nem haladja meg a 4.250 kg-t). Egy fiatal mezőgazdasági vontatóra, traktorra, szerzett jogosítványt. 55 fiatal pedig tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül. 

„A két hónapon át tartó pályázási időszakban a program szervezői az érdeklődők rendelkezésére állnak minden szükséges információval. Az egyszerű pályázati űrlap és az öt kötelező csatolmány listája megtalálható A Közösségért Alapítvány honlapján: https://pentrucomunitate.ro/hu/jogositvany. Kapcsolatot tartunk az érdeklődő fiatalokkal és őket segítő szervezetekkel, intézményekkel egyaránt. Tekintettel az utóbbi években az országban és a világon kialakult kamionsofőr-hiányra, a programban nyújtott támogatás valós segítséget jelent a munkavállaló fiatalok számára” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található. 

***

A Jogosítvány a jövőhöz programról
A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 18-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú, beleértve traktor, trolibusz és villamos, gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.
A Jogosítvány a jövőhöz programot ötéves fennállása alatt két országos versenyen díjazták: 2018-ban a Civil Társadalom Gáláján, 2017-ben a Romanian CSR Awards-on.

A MOL Romániáról
A MOL Románia a MOL-csoport egyik leányvállalata, ugyanakkor Románia egyik legjelentősebb olajipari vállalata, 25 éves jelenléttel a hazai piacon. A MOL Románia gazdag termék- és szolgáltatás portfólióval rendelkezik az üzemanyag, kenőanyag, petrolkémiai termékek és bitumen forgalmazása területén. A vállalat 242 töltőállomást, 4 bukaresti MOL töltőállomáson pedig 4, elektromos jármű (e-jármű) töltésére alkalmas töltőt működtet, valamint két üzemanyagraktárt Mezőtelegden és Gyurgyevóban (Giurgiu), és egy LPG terminált Mezőtelegden. A mintegy 250 alkalmazottat foglalkoztató MOL Románia székhelye Kolozsváron van, emellett Bukarestben és Aradon is rendelkezik kihelyezett irodákkal. A MOL Románia volt az első olyan olajipari vállalat Romániában, amely hűségprogramot indított; a MOL MultiBonus program 2 alkalommal nyert első helyezést a QUDAL romániai hűségprogramokat rangsoroló piackutatásában. 2018-től kezdődően a MOL Románia része a 40 elektromos töltőállomás telepítését célzó NEXT-E projektnek. A MOL Románia aktív tagja a romániai közösségeknek egy olyan kiterjedt társadalmi felelősségvállalási platform révén, amely felöleli a Mentor, Gyermekgyógyító, Zöldövezet, Tehetségtámogató és a Jogosítvány a jövőhöz programokat. 

A MOL-csoportról
A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 26 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével, több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 80 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban. A csoport kiskereskedelmi hálózata több mint 2.000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 9 országában, amelyből 227 Romániában működik.

A Közösségért Alapítványról
A Közösségért Alapítvány non-profit szervezet, amelyet 2008-ban Kolozsváron hoztak létre azzal a céllal, hogy a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozhassanak és hozzájáruljanak egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány céljait kulturális, oktatási, társadalmi, szabadidős, közösségi és sporttevékenységek szervezésének az elősegítésével, tehetséges gyerekek és fiatalok támogatásával törekszik megvalósítani, de oda kíván figyelni a beteg fiatalokra és gyerekekre, valamint az őket segítő szervezetekre is.

Sajtókapcsolat

András Imre
Ügyvezető
A Közösségért Alapítvány
m.: 0755-045699 | @: office@pentrucomunitate.ro 

Felméri Erzsébet
CSR és PR koordinátor
MOL Románia
m: +40 730 230 861 | @: efelmeri@molromania.ro