A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány ötödik alkalommal hirdeti meg a Jogosítvány a jövőhöz programot
- Ötödik kiírásához érkezett a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány által meghirdetett Jogosítvány a jövőhöz program, mely a hajtási engedély megszerzésének költségeit fedezi hátrányos helyzetű fiataloknak
- A pályázatok benyújtásának határideje 2020. január 25.
2019. november 27., Bukarest – a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány ötödik alkalommal hirdette meg a Jogosítvány a jövőhöz programot, amely olyan fiatalok számára fedezi bármilyen kategóriájú hatjási engedély megszerzésével járó költségeket, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, és akiknek munkavállalásnál feltétel vagy előny a jogosítvány, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak.
A pályázatokat online vagy postai úton lehet benyújtani, 2020. január 25-ig.
A Jogosítvány a jövőhöz programban 17-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is.
„Ötödik éve állunk az olyan hátrányos körülmények között élő fiatalok mellett, akik szeretnének jogosítványt szerezni. A korábbi kiírások eredményei alátámasztják kezdeményezésünk hasznosságát és sikerét. A legtöbb kedvezményezett fiatal számára a program segítségével megszerzett hajtási jogosítvány egy munkahely megszerzését teheti lehetővé, ami akár egy jobb élet esélyét jelentheti. Őszintén örvendünk, hogy mellettük lehettünk, és kívánunk nekik egy minél jobb jövőt. A MOL Románia továbbra is a közösségek elkötelezett partnere marad, és segíti a fiatalokat, akiknek a jogosítvány megszerzése egy jobb jövő lehetőségét hordozza magában” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
Az ötödik kiírás meghirdetésére Bukarestben, az Intézményben Nevelkedett Fiatalok Tanácsának székházában került sor. A rendezvényen részt vett kilenc olyan fiatal, aki a korábbi kiírások keretében már megszerezte a hajtási jogosítványt.
„Nagyon ösztönzött, hogy kitörjek azokból a szociális-anyagi körülményekből, amelyekben nevelkedtem, ezért egyik célomnak azt tűztem ki, hogy megszerezzem a C, majd az E kategóriás jogosítványt, illetve a szakmai illetékességi bizonyítványt. Mivel a hajtási engedély megszerzésének költségei meghaladták anyagi lehetőségeimet, beiratkoztam a Jogosítvány a jövőhöz programba. 2019 februárjában értesültem arról, hogy a pályázatom nyert, és a támogatás segítségével ugyanazon év szeptemberében már megszereztem a jogosítványt. Tehát, ha nagyon akarod, sikerül” – nyilatkozta Angela Negru, az első fiatal hölgy, aki a programban kamionsofőri jogosítványt szerzett.
A program négy kiírásában eddig 69 fiatalnak sikerült megszerezni a jogosítványt: 59 személy B kategóriás, 8 személy C/CE kategóriás, 1 személy B96, 1 személy pedig B kategóriás – fogyatékkal élők számára adaptált gépkocsira tette le sikeresen a vizsgát. További 57 kedvezményezett a tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.
„Idéntől online is be lehet nyújtani a pályázati kérelmeket, de tekintettel azokra a pályázókra, akiknek nem áll módjában az elektronikus kommunikációs eszközöket használni, papíron is elfogadunk pályázatokat. A beiratkozás ideje alatt, két hónapon át, minden érdeklődőnek tájékoztatással szolgálunk. Fontos, hogy a pályázó találjon egy mentort, egy támogatót, aki segít neki a sofőriskolai tanulmányok folytatása idején és a vizsgára való felkészülésben. Világosan motivált pályázatokat várunk, amelyek részletezik a hajtási engedély megszerzésének szükségességét és hasznosságát” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található. A pályázatok benyújtásának határideje 2020. január 25.
A Jogosítvány a jövőhöz programról
A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 17-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú, beleértve traktor, trolibusz és villamos, gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.
A Jogosítvány a jövőhöz programot négyéves fennállása alatt két országos versenyen díjazták: 2018-ban a Civil Társadalom Gáláján, 2017-ben a Romanian CSR Awards-on.
Az ötödik meghirdetésre 2019. november 27-én került sor, a pályázatok benyújtásának határideje pedig 2020. január 25. A támogatások összértéke 75.000 lej.
A MOL Romániáról
A MOL Románia a MOL-csoport egyik leányvállalata, ugyanakkor Románia egyik legjelentősebb olajipari vállalata, több mint 20 éves jelenléttel a hazai piacon. A MOL Románia gazdag termék- és szolgáltatás portfólióval rendelkezik az üzemanyag, kenőanyag, petrolkémiai termékek és bitumen forgalmazása területén. A vállalat 227 töltőállomást, 4 bukaresti MOL töltőállomáson pedig 4 elektromos jármű (e-jármű) töltésére alkalmas töltőt üzemeltet, valamint két üzemanyag-lerakatot Mezőtelegden és Gyurgyevóban (Giurgiu), és egy LPG terminált Mezőtelegden. A körülbelül 250 alkalmazottat foglalkoztató MOL Románia székhelye Kolozsváron van, rendelkezik továbbá irodákkal Bukarestben és Aradon is. A MOL Románia volt az első olyan olajipari vállalat Romániában, amely hűségprogramot indított; a MOL MultiBonus program 2 alkalommal nyert első helyezést a QUDAL romániai hűségprogramokat rangsoroló piackutatásában. 2017-től kezdődően a MOL Románia annak a NEXT-E projektnek része, amely 40 elektromos töltőállomás telepítését célozza. A MOL Románia aktív tagja a romániai közösségeknek egy olyan kiterjedt társadalmi felelősségvállalási platform révén, amely felöleli a Mentor, Gyermekgyógyító, Zöldövezet, Tehetségtámogató és a Jogosítvány a jövőhöz programokat.
A MOL-csoportról
A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 26 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével, több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 80 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban. A csoport kiskereskedelmi hálózata több mint 2.000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 9 országában, amelyből 227 Romániában működik.
A Közösségért Alapítványról
A Közösségért Alapítvány non-profit szervezet, amelyet 2008-ban Kolozsváron hoztak létre azzal a céllal, hogy a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozhassanak és hozzájáruljanak egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány céljait kulturális, oktatási, társadalmi, szabadidős, közösségi és sporttevékenységek szervezésének az elősegítésével, tehetséges gyerekek és fiatalok támogatásával törekszik megvalósítani, de oda kíván figyelni a beteg fiatalokra és gyerekekre, valamint az őket segítő szervezetekre is.
Sajtókapcsolat
Felméri Erzsébet
CSR és PR koordinátor
MOL Románia
tel.: 0264-407624 | @: efelmeri@molromania.ro
András Imre
Ügyvezető
A Közösségért Alapítvány
m.: 0755-045699 | @: office@pentrucomunitate.ro