2010. július 28.
Mentor díjat alapít A Közösségért Alapítvány, a MOL Románia partnere a tehetségek gondozói által végzet munka elismerésére. Az egyenként 8000 lej értékű díjat évente tíz személy kaphatja meg: olyan Romániában tevékenykedő tanárok és edzők, akiknek meghatározó szerepük volt abban, hogy fiatal tehetségek induljanak el a sikerek útján a művészetekben, a sportban és tudományok területén. A díjra bárki benyújthat jelölést, az alapítvány kuratóriuma 2011 februárjában dönt az első kiírás díjazottairól.
„A MOL Románia idén ötödször finanszírozta a Segíthetek? Tehetségtámogató Programot, és a program során láttuk, milyen fontos szerep jut a tehetségeket felkészítő tanároknak, edzőknek, akik a legtöbb esetben a háttérben maradnak, akik neve alig válik ismertté” - érvelt a program szükségessége mellett Ferencz Szabolcs a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
„Július 30-án hirdetjük ki az idei tehetségtámogató programunk eredményeit, és úgy gondoltuk, ez a legmegfelelőbb pillanat a Mentor díj meghirdetésére. Ilyenkor ugyanis mind a tehetségek, mind az őket felkészítő tanárok a honlapunkat böngészik a nyertesek listáját keresvén” - nyilatkozta Gazda Árpád, A Közösségért Alapítvány elnöke.
A Mentor díj kiírásának a részletei a www.pentrucomunitate.ro és a www.molromania.ro honlapokon olvashatók el.
A Segíthetek? – MOL – Tehetségtámogató Program öt eddigi meghirdetése nyomán 780 romániai tehetséges fiatal jutott mintegy 260.000 euró értékű eszközvásárlási vagy utazási támogatáshoz. A program nyertesei között szerepelt Anamaria Tămîrjan, az olimpiai bronzérmes román női tornászcsapat tagja, Szőcs Bernadett, a 15 éves asztaliteniszezők világranglistájának jelenlegi első helyezettje, Vasile Ghilea, a román tenisz nagy reménysége, illetve Francesco Ionașcu ifjú hegedűművész és az Osonó színjátszó csoport.
Részletes információkért felhívható:
Gazda Árpád
0755 045699